Termék kategóriák

EZOTERIKUS KÖNYVEK TERMÉKAJÁNLÓ

Termék részletek



A Tao ereje, A derű útja

A Tao ereje, A derű útja
3 700 Ft

Lou Marinoff

"Hajdanán, a Kr. e. 6. században, amikor az emberi történelem zömét még az ókor homálya fedte, három nagy bölcs született három ókori civilizáció bölcsőjében. A görög világban tűnt föl Püthagorasz, Indiában Gautama Sziddhártha és Kínában Lao-ce. Mindegyikük felbecsülhetetlen ajándékokkal gazdagította az emberiséget: olyan mérhetetlen kincsekkel, amelyek majd csak a később megszülető emberek életét alakították át és eljövendő nagy civilizációk alapját képezték. Ez a három bölcs kortárs volt, de mégsem találkoztak (talán csak álmaikban). Ők együttesen hajtották végre az emberiség valaha volt legnagyobb ugrását: olyan evolúciót, amely nem a DNS, nem a technológia és még csak nem is a politika területén zajlott le. A három bölcs triumvirátusa a tudat evolúcióját vitte végbe, amely legértékesebb emberi kincsünk, furcsamód mégis gyakran magától értetődőnek tekintjük és elmulasztjuk kiteljesítését."

Lou Marinoff filozófus, aki Kanadában és az USÁ-ban is tanít, magát életvezetési filozófusnak nevezi. Tanítása szerint rossz az a kiindulás, hogy a lélek lehet beteg. A lélek és az élet egészséges. Csak meg kell tanulni az élet alapjait. És ehhez segít hozzá bennünket a filozófia. Első sikerkönyvében (Plato, Not Prozac!) a görög filozófiát kínálta medicinának. Ebben a könyvében a taoizmust ismerteti könnyedén és szakszerűen.

"Képzeljünk el egy tartós civilizációt, egy harmonikus közösséget, egy boldog családot, egy kiteljesedett életet! Mi bennük a közös? Az, hogy mind erős alapokra épül. Mielőtt nekiállnánk megvizsgálni, miképp segít a Tao a derűt megvalósítani az életünkben, meg kell értenünk a taoista filozófia három alapvető eszméjét: a kiegészíthetőséget, a harmóniát és a változást.


Ezokönyvek Keleverustól webárúház