Új jelszó kérése

Termék kategóriák

EZOTERIKUS KÖNYVEK TERMÉKAJÁNLÓ

Partnereink

Hírek

Andrea Weaver regényei


Andrea Weaver regényei egy varázslatos világot mutatnak be.

 

Hogyan lett Takács Andreából, Andrea Weaver?

 

Amikor a XI. parancsolat c. első könyvemet írtam, az akkori kiadóm ragaszkodott az idegen névhez. Még szinte gyerek voltam, örültem, hogy szóba álltak velem. Így a nevemet egyszerűen lefordítottuk angolra. Talán nem is bántam, hogy elbújhatok egy név mögé. Ma pedig már nehéz lenne változtatni. Az olvasóim egyébként tudják, hogy magyar vagyok. A pedagógiai és filozófiai szakpublikációimat azért magyar néven írom.

Az első könyvemet 22 évesen kezdtem írni. Kíváncsi voltam, hogy elolvassák-e az emberek. Végül tízezer példányban fogyott el.

Furcsa, de a történet alapja egy álom volt. A többi, később készült könyvemnél is így történt. Mindig csupán egy álomból átlopott foszlány ültette el a gondolatmagot, amivel elindult a történetek fonala.

Az „Angyalom” áll hozzám a legközelebb. Az a könyv még ma is tele van rejtélyekkel, akárhányszor beleolvasok. Olyan, mintha nem is én írtam volna. Úgy látszik, az égiek fogták a kezem írás közben. Büszke vagyok rá, alapítványi iskolában a tanárok ajánlják is a diákjaiknak. Azt mondják, utat mutat.

 Az íráshoz sok idő kell, hogy az ember észrevegye magában az összefüggéseket, melyeket a körülötte forgó világból szűrt le, és az összefüggéseknek is idő kell, mire papírra kívánkoznak. Szerencsére egyre többen olvassák a könyveimet. Sokan interneten rendelik meg őket, mert ragaszkodnak a dedikáláshoz. Andrea Weaver egyéb regényei XI.parancsolat , társasjáték, benső kastély.

 Sok író-olvasó találkozót tartok. De a könyv ekről beszélek ott a legkevesebbet. Annyi minden felmerül. Problémákkal teli életeket élünk. Remek, amikor őszinte párbeszéd alakul ki köztünk az olvasókkal. Sokfelé járok az országban. Sokan eljönnek. Ha másodszor járok ott, akkor még többen.

Bach-virágterápiával foglalkozom. Ez egy lélekterápia, vallja Andrea Weaver. Finom és hatásos módszer a próbára tevő mindennapokban felnőtteknek és nehezen kezelhető gyerekeknek egyaránt. Sokfelé tartok előadásokat filozófiai, pedagógiai és pszichológiai témákban. / Veszprém Megyei Napló/

Andrea Weaver legújabb könyve : A jövő krónikája


Sorrend:

-10%
A fényhozó

A fényhozó

Andrea Weaver

Egy nő, aki nem hord táskát, nincs varrás a ruháján, sohasem hazudik, a világ uralkodóit személyesen ismeri, csődöt mond a közelében minden fegyver, emberek tűnnek el a keze között, szokatlan listája van és gyönyörű.
Egy férfi, aki éppen megmenti a világot, sosem öl, árva, bár hatalmas családja van, és rejtélyes feladata miatt egy másik meglepő lista gazdája.
Egy dolog köti össze őket: a világ titkos működésének ismerete.
Listáik néhány pontja keresztezi egymást, mint ahogy ilyenkor útjaik is metszőpontot érnek a Föld különböző helyszínein. Ezeket a találkozásokat pedig átitatja az igazság és kiragyog belőlük a fény, attól függően ki-mennyit tud érzékelni belőle ezen a varázslatos bolygón.
A világunk gyönyörű. Mégis mintha valami állandóan borzolná a kedélyeket.
De mi van, ha tényleg borzolja is? Értünk, nekünk, miattunk vagy velünk, folyton nehézséget okoz valami, ami áthatja az egész létünket. Talán tehetnénk ellene.
Ha tudhatnánk végre, kik vagyunk, honnan vagyunk... miért vagyunk...
De legelőször mégis a legjobb volna, ha megértenénk, mi is történik a háttérben...

A fényhozó (könyv) író Andrea Weaver

 
3 800 Ft
Kedv. ár: 3 420 Ft
Kezdete: 2017.02.12
A készlet erejéig!
-10%
A jövő krónikája

A jövő krónikája

Andrea Weaver

A jövő krónikája az írónő egyik legszebb regénye

Áll egy öreg víztorony egy csodás mező kellős közepén, időfolyosók különleges kereszteződésében. Egy ragyogó nő lakja, akinek nem kell sok az élethez, egész önmagában is. Ő az egyetlen állandónak tűnő ezen a helyen, minden más folyton változik.

Ebben a víztoronyban összetalálkozik múlt és jövő, igazság és hazugság, súlyos és könnyű. Itt találkozik össze Moira és Adam, hogy a világot szó szerint kimozdítsa a négy sarkából. A négy sarkot pedig az Idő bizonyos pontjain a manipuláció, a pénz, a hatalom, és a felelőtlenség jelentik. Más pontjain azonban ezt a négy sarkot a felelősségtudat, a szabadság tisztelete, a döntések tisztasága és nem utolsó sorban a szeretet ereje képviseli. És hogy melyik erő kerül felül majd e láthatatlan, titkos háborúban, csakis rajtunk, embereken múlik.
A kérdés csak az, mit kell tennünk, hogy jelen döntéseink végül lelket nyugtatóan tükröződjenek vissza a jövőből. Erről szól hát A jövő krónikája...

A jövő krónikája (könyv) író Andrea Weaver

Ezokönyvek Keleverustól webáruház

 
3 000 Ft
Kedv. ár: 2 700 Ft
Kezdete: 2015.10.31
A készlet erejéig!
A XI. parancsolat

A XI. parancsolat 

Andrea Weaver

A történet egy csodálatos kapcsolatról, egy végtelen mély, és gyökereiben tiltott érzésről, egy "törvénytelen szerelemről" szól. Barátság, gyűlölet és bölcs hagyaték. Andrea Weaver dacosan kimondja mindazt, amiről az idők folyamán ránk rakódott társadalmi szokások, konvenciók miatt nem illik beszélni, sőt még álmodni sem. Hősei évszázados törvényeket hágnak át, mert az írónak meggyőződése, hogy a döntés joga és felelőssége az emberé. Története ez által válik emberivé. Gyávaságunkat megvető bátorsággal teszi fel az újra és újra felvetődő kérdést: ki dönti el, hogy mi a bűn és mi a jóság, ki mondhat ítéletet titkos álmaink felett? S mivel az élet nem arról szól, hogy megúszhatók a nehézségek, örökké a kérdések sem maradhatnak megválaszolatlanul.

A XI. parancsolat (könyv) író Andrea Weaver

Ezokönyvek Keleverustól webáruház

 
3 000 Ft
Angyalom?!

Angyalom?! 

Andrea Weaver

A szerzőnő Andrea Weaver jelen regényének főhőse, Raphaela nem hiszi, hanem tudja, hogy Isten létezik. A férjének, és annak szeretőjének szokatlan halála után megoszlanak róla a vélemények. A környezete titokzatos lénynek tartja, aki más mint a többiek. A szomszédok egy része csodálja, a másik része tart tőle. A többség számára kiismerhetetlen, az viszont tény, hogy mellette a legkezelhetetlenebb, hiperaktív indigógyerek is kiegyensúlyozott, boldog kezes báránnyá válik. Vajon élnek-e angyalok fizikai testben a Földön? És ha igen, mit keresnek itt? 

Peter Horn ennek a kérdésnek a megválaszolásával küzd élete eddigi legnehezebb négy évszakában, melyben mindent elveszíthet: családot, szerelmet, életet. De talán a küzdelemmel van a baj. Vannak kérdések, amelyekre nem kaphatunk választ, csak ha túl tudunk lépni az elme és a fizikai világ törvényeinek határain. Hosszú, nehéz út ez, de a jelek segítségével végül hazatalálhatunk rég elfeledett otthonunkba.

Az „Angyalom?!” című regény ezeket a kérdéseket és összefüggéseket vizsgálja és tárja fel rendkívül szórakoztató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató módon.

"Az „Angyalom” áll hozzám a legközelebb. Az a könyv még ma is tele van rejtélyekkel, akárhányszor beleolvasok. Olyan, mintha nem is én írtam volna. Úgy látszik, az égiek fogták a kezem írás közben." Andrea Weaver

Angyalom?! (könyv) író Andrea Weaver

Ezokönyvek Keleverustól webáruház

 

 

 
2 990 Ft
-10%
Benső Kastély

Benső Kastély 

Andrea Weaver

Gabriela Le Bon különleges képességgel rendelkezik. De nem volt ez mindig így. Kislányával és megrázó múltjával érkezik a nyári művésztalálkozót tartó Chevon kastélyba. Keresi elveszett szívét, lelkét, önmagát. Múltja erős szállal köti ehhez a varázslatos helyhez, és a családhoz. De vajon miért hajol fölé a Chevonok óvó karja? És miért támogatja szokatlan égi segítség? Miért akarja felújítani a belső kastély kiégett kápolnáját? Miközben végigkísérjük az útján, mindnyájan sejtjük, az igazi kápolna belül feszül, lelkünk mélyén. Ragyogásához fel kell vállalnunk tehetséget, használnunk képességet és tudást. Tanúságot kell tennünk hitből és bátorságból. De legelőször is szeretnünk kell, igazán.

Benső Kastély (könyv) író Andrea Weaver

Ezokönyvek Keleverustól webáruház

 
2 800 Ft
Kedv. ár: 2 520 Ft
Kezdete: 2015.01.01
A készlet erejéig!
-10%
Calumnia

Calumnia

Andrea Weaver

A Föld békétlen hely. Nyugtalan szívek laknak rajta, akik abban reménykednek, hogy végül úgyis minden tettük feledésbe merül. De ez nem így van. Minden tett feljegyeztetik, és végül minden sérelem jóvá tétetik. De csak a valós sérelmek. A fejünkben zajló lázálmok hamis világát nem támogatja semmilyen karma. És mégsem merülnek feledésbe, mint ahogy megteremtőjük reméli.
Akik bosszút akarnak állni fájdalmas életükért, másokat akarnak megalázni. És ha támadásaik során bennünket is magukkal sodornak, és beleveszünk vélt fájdalmukba, velük bukunk, mert a csaták során a jó és rossz túl sokszor cserél helyet.
A legjobb reakció a továbblépés maga. Semmivel nem lehet jobban megválaszolni valaki felénk irányuló gonoszságát, mint azzal, hogy igenis minden rendben van az életünkben.

„- A rágalom is ilyen? Hiba? – kérdezte Lox lehangoltan.


Calumnia… latinul. A rágalom csak következmény – válaszolta Laudon. - Az irigységé. Az irigység az oka a gyűlöletnek, melyből a hazugságok fakadnak. Az irigység gyötrő nyugtalanságot vált ki az emberekből, s ezzel nyomorult, elkorcsosult világot teremtenek vele magunknak, ahol csak az ő törvényeik létjogosultak.”

Calumnia azt jelenti, rágalom. Egy fogalom, mely a tények nélküli ítéletet képviseli.
Fájdalmas és bonyolult következményekkel jár annak, akiről terjesztik, de annak is, aki terjeszti. Minden negatívum csökkenti a Föld energetikai szintjét. Minden sanyargatás elvesz az életidőnkből. Minden hátráltatás nehezíti a Létet.
Lox két fiával a káprázatos Magaspartra menekül az anyósa által felbőszített, kegyetlen közvélemény elől. Mégis úgy tűnik, ott sincsenek jó helyen. Vagy mégis?
A kisváros a pletyka és a rágalom melegágya. Mindenki tud, mindenki beszél és mindenki titkol valamit. Mikor a várható tragédia bekövetkezik, Lox nehezen, de belátja, el kell végeznie a küldetését, hogy tálcán kínálja a lehetőséget a Változásra.
Vajon valóban nem élhetünk a Köz véleménye nélkül? Folyton hangoztatni és ítélnie kell? Sajnos úgy tűnik, hogy igen. De vajon tisztában vagyunk-e vele, milyen veszélyekkel jár ez?

Calumnia (könyv) író Andrea Weaver

Ezokönyvek Keleverustól webáruház

 
3 500 Ft
Kedv. ár: 3 150 Ft
Kezdete: 2014.11.22
A készlet erejéig!
Társasjáték

Társasjáték 

Andrea Weaver

A regény az ego befolyásáról, s a szellem hívogatásáról szól. Az örök harcról, melyet az ember vív önmagával. Beavatásokról, reinkarnációs hipnózisok soráról, hajdani életekről, melyek összefüggéseikben mozgatják előre mostani tetteinket. Arról, hogyan találunk egymásra újra és újra az Idő spirálisan fűzött hálóján. Rólunk szól. Az erőről, mely bennünk lakik végtelen bíztatással. Szövetségről, mely megköttetett az emberiség néhány tagjával, hogy a kellő pillanatban munkásságuk értékké váljon a Földön élő többi lélek számára. A Feladatról szól, melyet el kell végezni, és amelyre olyan kevés időnk maradt. A társasjátékról, amit egymással játszunk, nem veszítve a lelkesedést a visszavezető út keresésében. Olvasása közben pedig kirajzolódik egy különös módon megkötött alku története, melynek tárgya maga a könyv megírása volt.

Társasjáték (könyv) író Andrea Weaver

Ezokönyvek Keleverustól webáruház

 
3 000 Ft

Sorrend:

Ezokönyvek Keleverustól 

Ezoterikus könyvekezoterikus pszichológia könyvek,

természetgyógyászat könyvek, a népi gyógyászat könyvei,

továbbá asztrológia horoszkóp ezoterikus könyvek,

számmisztika könyvek, numerológia könyvek 

tarot kártya  és angyal kártya, valamint az egészséges életmód,

paleolit, bach virágterápia könyvek és esszenciái,

a magyar őstörténelem műveinek webáruháza.

 

Az Ezokönyvek Keleverustól webáruházban

válogathat az ezoterikus pszichológia könyvek, 

ezoterikus könyvek, természetgyógyászat könyvek,

népi gyógyászat könyvek,

az egészséges életmód kialakítását segítő reformtáplálkozás könyvek

az asztrológia-horoszkóp, számmisztika könyvek, numerológia könyvek 

multat, jelent és jövőt elemző  kiadványai közül, melyek az ezoterikus

 irodalom meghatározó ágazatai.

Továbbá az önismeret, pozitív gondolkodás, szeméyiségfejlesztés témakörét ismertető

ezoterikus könyvektarot kártya és angyal kártya,

bach virágterápia  és esszenciái,

radiesztézia eszközök és könyvek,   

fali-, matrica-,hűtőmágnes-, energetizáló mandalák

valamint a magyar őstörténelmet bemutató könyvek között.

 

Fentiek mellett lehetősége van böngészni   további  

ezoterikus könyvek, asztrológia horoszkóp könyvek,

az álomfejtés, ezoterika, kabbala, mágia és meditáció,

karma-reinkarnáció érdekfeszítő ezoterikus  nyvek választékából, 

a depresszió által okozott lelki problémák megoldását elősegítő 

 lélekgyógyászat, energiagyógyászat, ezoterikus könyvek,  

  a keleti tanításokat képviselő tao filozófia, buddhizmus ezoterikus  könyvek

a kínai orvoslás, a bioterápia, homeopátia, feng shui, ajurvéda, párkapcsolat-szerelem, családfelállítás témakörű ezoterikus könyvek között,

továbbá természetgyógyászat témakörében a

makrobiotika, paleolit étrend, méregtelenítés-böjt, táplálkozás-reformtáplálkozás,

aromaterápia, mozgásterápia, légzésterápia, fitoterápia, reflexológia, masszázs könyvek között

melyeket a kiválasztott könyv kategóriára klikkelve előhívhat, kinagyíthat,

ismerkedhet a tartalmukkal.

 

Szaktudásommal, mint a MANTRA Alternatív Természettudományi Főiskola végzett parapszichológusa és ezoterikus szakkönyvellátója,

kérésére készséggel segítem választását.

 

Tel: 06-70-933-0021

E-mail: keleverus@gmail.com

Keleverus

A legérdekfeszítőbb ezoterikus könyvek az ezoterikus irodalom könyvek kategóriában találhatók, melyek regényességükkel főleg az olvasmányosságot kedvelő érdeklődők igényeit elégítik ki. Az Anasztázia sorozat művei, az egzotikus környezetben játszódó történéseket bemutató ezoterikus könyvek iránt elkötelezett olvasóknak nyújtanak élményt jelentő időtöltést. Andrea Weaver regényei ma is tele vannak rejtélyekkel. „Olyan, mintha nem is én írtam volna, úgy látszik, az égiek fogták a kezem írás közben” mondja az írónő műveiről. Regényei az ezoterikus könyvek szerelmeseinek íródtak.                                                                      

Az aranyasszony trilógia könyveiben a kalandos dél-amerikai út során feltárul egy ember izgalmas és megrázó belső utazása önmaga végső valójához. Kinyílik egy kapu, mely az ősi bölcsességek, rejtélyes legendák és misztikus tanítások világába vezeti az olvasót. Az ezoterikus könyvek mindegyikében a történet alapja valóságos. A magyar származású Móricz János a hatvanas években egy barlangrendszerre bukkant Dél-Amerikában. Az őslakosok szerint egy kataklizma túlélői itt rejtették el ősi civilizációjuk üzenetét a mai ember számára egy kristálykorongba kódolva. Ezt a kristálykorongot keresik a főhősök. Az aranyasszony trilógia az  ezoterikus könyvek között az egyik legnépszerűbb sorozat.                                                                                           

Az ezoterikus könyvek kategóriában  a legkeresettebb művek a Coelho sorozat regényei. Paulo Coelho napjainkban a világ egyik legnépszerűbb írója. Az alkimista meghozta számára a világhírt. Ez a regény mára az egyetemesen elismert modern klasszikusok sorába emelkedett. A sokak által időtlennek tartott történet arra hivatott, hogy jövendő olvasók egész nemzetségeit elbűvölje és megihlesse.

Coelho művei az ezoterikus könyvek kategória remekei.

Dan Millman különleges, személyes útmutatásai intuitív felismerésekhez vezetik az olvasót saját életével kapcsolatban. Az ezoterikus könyvek önelemzésre, önmagunk megismerésére sarkallnak. Hozzásegítenek ahhoz, hogy önmagunkba mélyedve rátaláljunk rejtett, benső igazságainkra.

Az ezoterikus és spirituális regények a legnagyobb mértékben reprezentálják az  ezoterikus könyvek kategóriában a témakör mondanivalóját, a spirituális és ezoterikus tanítás elméleteit és gyakorlati útmutatásait.

Mennyei prófécia sorozat új értelmet adhat az emberiség létének.  A főhős részt vesz a kilenc ókori pergamentekercs, más néven a Mennyei prófécia felkutatására irányuló expedícióban.Az ezoterikus könyvek kategóriában  az egyik legnépszerűbb sorozat, melyben az új spirituális tudatosság átélése, illetve az ehhez vezető önfejlődési folyamat állomásainak bemutatása a célja Redfield "Mennyei" sorozatának.

Müller Péter húsz évig tanulmányozta az ősi kínai Ji-kinget, a világ egyetlen könyvét, amellyel beszélgetni lehet, amely válaszol a kérdéseinkre. A Ji-king keleten évezredek óta az emberek tanácsadója. Fontos, hogy ez a könyv nem jövendőt mond, hanem jósol, megmondja, mi a jó. Müller Péter jóskönyve megmondja, mit tegyünk, hogy a jövendőnk jó legyen. Az ezoterikus könyvek kategória keretében a műveiben a szeretet, a boldogság és az önmegvalósítás  lehetőségének tanításai, iránymutatásai fogalmazódnak meg. Felajánlja olvasóinak, hogy kézenfogva kalauzolja őket az elveszett boldogság keresésében.

Az ezoterikus könyvek legnépszerűbb szerzői, az ezotéria nagy tanítói. Műveikben az ezoterikus tanok hirdetését, a spirituális felismerések átadását, az antropozófia impulzusainak alkalmazását, az emberi tudat kibontakoztatását tartották feladatuknak, lámpást adva a mai lelki kereső kezébe.

Az ezoterikus könyvek kategóriában  Dahlke, Tepperwein munkássága, kutatási eredményei, tanításai folyamatosan formálják át gondolkodásmódunkat. A szellemtudomány nagy gondolkodói: Hamvas Béla, Rudolf Steiner helyezte át más alapokra az emberi lét fogalmát. Szepes Mária az Ezotéria Nagyasszonya haláláig folyamatosan írt és tanított, friss szellemmel és áradó szeretettel embertársai felé.  Dr. Szász Ilma összehasonlító vallás-kutató , a keresztény szemlélettel is egyező magasabb szférák ismertetésére és ezek átélését elősegítő szellemi praxis kidolgozására törekszik.

Az ezoterikus könyvek meghatározó témaköreit, az ezoterikus pszichológia könyvek kategóriában, különböző módszerek dolgozzák fel a családfelállítás, a pozitív gondolkodás, az önismeret, a személyiségfejlesztés alkalmazásával, a testi és lelki harmónia visszaállítására.

Az ezoterikus könyvek különlegességei között a keleti filozófia könyvek elkalauzolják a témakör iránt elkötelezett olvasót a buddhizmus, hinduizmus valláselméleti kérdéseinek vizsgálatához és a keleti tanítások,  hagyományos kínai orvoslás, Tao filozófia évezredes múltra visszatekintő elméletéhez.

szellemtudomány könyvek    az antropozófia és a teozófia tudományát tárják elénk neves szerzők elméleteinek bemutatásával az ezoterikus könyvek kategórián belül. Az Antropozófia a szellemtudomány, a misztérium, a magasabb világok, és a szellemvilág megismerésén keresztül vezet el a makrokozmoszból a mikrokozmoszba. 

teozófia a szellemtudomány ága, egyfajta szintézis, amely a vallások, a tudományok és a művészetek legmélyén rejtőző közös gyökereket és törvényszerűségeket tárja fel.

Az asztrológia tudománya a bolygók, zodiákus jegyek, fényszögek és a horoszkóp elemzésével, teljes képet alakít ki az ember jelleméről és nyomon követhetőek életünk eseményei a sorselemzés segítségével. Az asztrológia horoszkóp könyvek értelmezik a horoszkóp kifejtését. Az asztrológia horoszkóp könyvek kitérnek a keleti és a nyugati kultúrák eltéréseire. Nyugaton négy elemet ismernek el: föld, tűz, levegő, víz. Kínában pedig ötöt: föld, fém, fa, víz, tűz. Az asztrológia horoszkóp könyvek ismertetik az állatövi csillagképek használatát. Ezekben a csillagképekben mozog a Nap, a Hold és itt haladnak a bolygók is. Az asztrológia ezeket a csillagképeket használja a sorselemzés, a horoszkóp értelmezésénél.

számmisztika könyvek és a numerológia könyvek segítségével   jövőnk nagymértékben megismerhető.

Az ezoterikus könyvek kategóriában, a számmisztika könyvek és a numerológia könyvek tanulmányozásával megtudhatjuk, hogy miként befolyásolják életünket a számok, melyek különböző energiamintákat jelölnek, így egy ember születésekor pontosan meghatározott, hogy milyen energiák hatnak rá, amelyekből megismerhető és nagymértékben kikövetkeztethető a jövője.

Az ezoterikus könyvek kategória e témakörébe tartozó számmisztika könyvek és a numerológia könyvek  tanulmányozásával közelebb kerülhetünk az egyén, az ember és az emberi kapcsolatok bonyolult rendszeréhez.

számmisztika könyvek és a numerológia könyvek betekintést nyujtanak a számok és betűk kapcsolatrendszerébe.

számmisztika könyvek és a numerológia könyvek  - ben a számmisztika törvényszerűségei, a számok és betűk kapcsolatának összefüggései, a belölük levonható következtetések tanulmányozhatóak.

Az ezoterikus könyvek kategóriában a mágia könyvek olyan okkult titkokat tárnak fel, melyek elzártak a hétköznapi tapasztalástól.

mágia, misztika, okkultizmus sejtelmes témaköre több száz éve foglalkoztatja az embereket. Válaszokat keresnek a racionális dolgok és események mögött megbúvó rejtett összefüggésekre.

mágia az igazság kutatása , az ember teljességének keresése, a testi-, lelki-, szellemi-tökéletesség megvalósításának tudománya. Olyan okkult titkokat tár fel, melyek elzártak a hétköznapi tapasztalástól.

mágia célja az ember ráébresztése saját spirituális és szellemi valóságára. A mágia módszert kínál az ember magasabb dimenzióinak elérésére. A módszer elsődleges részét a hermetikus hagyomány ezoterikus rendszerei képezik. Ezek olyan univerzális rendszerek, melyek felfedik az ember rejtett szellemi képességeit, és rávilágítanak a világ rejtett összefüggéseire.

Az ezoterikus könyvek kategóriában a meditáció könyvek, különböző elméleti útmutatásokat és gyakorlati példákat ajánlanak, melyek segítségével a meditáció folyamán, olyan megnyugtató, ellazult, pihentető állapotot érhetünk el, melyben nemcsak fizikai testünk frissül fel, hanem közelebb kerülhetünk felsőbb énünk üzeneteinek megértéséhez is.

Az ezoterikus könyvek sorában az Energiagyógyászat  könyvek,  a tudásanyagot a régmúltban alkalmazott gyógyítási technikákból merítik és adják át a mai kor emberének

Az energiagyógyászat elfogadásában hatalmas előrelépés történt az elmúlt 20-30 évben, hiszen a prána gyógyítás, reiki kezelés, jóga, aura és csakra kezelések, radiesztéziai technikák alkalmazásával csodálatos gyógyulási eredmények születtek, amit már a tudomány is kénytelen elismerni.

Testünkön megtalálhatók azok a területek, melyek jelzik a betegség, vagy életünk diszharmonikus történéseit, figyelmeztetnek bennünket, hogy itt a változtatás ideje.

A keresésben a diagnosztika több ága közül mi magunk választhatunk.

Az ezoterikus könyvek között a diagnosztika könyvek segítenek a  számunkra legmegfelelőbb diagnosztika; az arcelemzés, kézelemzés, testdiagnosztika vagy akár az írás, a grafológia tudománya kiválasztásában.

Az ezoterikus könyvek sorában megtalálhatjuk álmaink rejtélyeire adott válaszokat, megismerhetjük jelentésüket, a könyvek segítenek az egyes álmok értelmezésében.

A kreativitás velünk született készség. Jó hír azoknak akik nem érzik magukat eléggé kreatívnak, hogy nagymértékben fejleszthető. Az ezoterikus könyvek kategóriában található, e témakörökkel foglalkozó kreativitás, tanulás könyvek tanulmányozásával   meglepő eredmények érhetők el.

A párkapcsolat, szerelem könyvek olvasása során megtudhatjuk, hogy a harmonikus párkapcsolat meghatározója a szeretet és szerelem összhangja, nem utolsó sorban a kölcsönös tisztelet. Az ezoterikus könyvek e témakörrel foglalkozó kiadványai ráhangolhatnak a boldogságkeresés eredményének eléréséhez vezető útra.

Az ezoterikus könyvek  véletlenszerű zárókategóriája a szimbólumok, mely mintegy összefoglaló zárszava e széles skálájú irodalomnak. Az ezoterikus irodalom is, mint a szimbólumok, ahogy ezt C. G. Jung megfogalmazta, nem csak a történelem és a kultúra egyszerű irányjelzői, hanem eszközök is az emberek számára, hogy minél jobban megérthessék önmagukat.